Az angolmorzsa egy kiváló adalékanyag, amelynek segítségével felkelthetjük a halak érdeklődését etetésünk iránt. Persze kihagyható, de hasznossága a versenyhorgászatban is bizonyított. Hétköznapi pecáink során kitűnhetünk a halak által jól megszokott, a horgászok nagy többsége által használt anyagok közül, ami sok esetben az eredményességben is meg fog mutatkozni..
Felmerülhet a kérdés, hogy miért éri meg házilag elkészíteni az angolmorzsát, hiszen „nem egy ökör ára” a boltban sem. Úgy hiszem, nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy a házi barkácsolással előállított eszközökkel, csalikkal jobban esik a halfogás, valamint a kényszerű téli szünetben kellemes kikapcsolódás az eszközök karbantartása mellett. Ha később ezekkel sikert aratunk, akkor jól eső érzéssel tudatosíthatjuk magunkban, hogy ezt is megcsináltuk. Az esetleges kudarcok pedig további újításokra sarkallnak, hiszen mindenkinek jól esik, ha túl tud járni a halak eszén.
Angolmorzsából kétféle tulajdonsággal rendelkezőt vásárolhatunk, készül süllyedő és lebegő kivitelben. Jelen esetben a süllyedő verzió otthoni elkészítéséhez adnék pár tanácsot.
Előre leszögezném, hogy nem én találtam fel a spanyolviaszt, az interneten sok különféle videót, írásokat lehet találni ezzel kapcsolatban. Ezeket próbáltam összefésülni és egy jól használható, és nem utolsó sorban bevált anyag készítésének fázisait bemutatni.
A gyári angolmorzsa legtöbbször csak a színével kelti fel a figyelmet, ezt házilag fokozhatjuk különféle aromák hozzáadásával is.
Receptje, mozdulatai nagyban hasonlítanak a házi tarhonya elkészítéséhez, de tapasztalatom szerint jobb a tojást kihagyni az összetevők közül, főleg akkor, ha hosszabb távon szeretnénk eltartani.
Hozzávalók:
- liszt
- ételfesték
- aroma
- víz
A piros morzsához epres aromát használok, a zöldhöz fokhagymást, a kékhez vaníliást szoktam, de csak a képzelet szabhat határt a különféle színek és aromák társításához. Mindenki az általa legjobban preferált ízt, színt és aromát használja, bátran bízzunk a fantáziánkban. Jelen esetben folyékony aromát használok, de sokszor jobb a por, mivel úgy nem nyújtja a tésztát, kevesebb liszt felhasználásával lehet a megfelelő állagot elérni. A mennyiségekre nem térek ki, mindenki az igényei szerint járjon el. Elrontani nem nagyon lehet, hiszen liszt, vagy víz hozzáadásával bármikor korrigálhatjuk a tészta állagát.
Kezdésnek tegyük egy tálba a lisztet, majd adjuk hozzá az ételfestéket és a kívánt aromát.
Tegyünk hozzá egy kis vizet és keverjük össze. Először egy sima villával szoktam, később össze kell piszkolni a kezünket is. Több technika létezik a morzsakészítéshez, először nézzük a lágyabb tésztásat. A tálban addig keverjük az anyagunkat, amíg számunkra megfelelő színű és állagú lesz. Tetszés szerint adhatunk még hozzá festéket és aromát is. A célunk egy nyújtható massza elérése, amit tegyünk lisztezett deszkára, vagy jelen esetben egy erre alkalmas pultra.
Nyújtófa segítségével nyújtsuk kb. 2-3 mm-es vastagságúra. Az alakja mindegy, nem kell konyhatündérnek lenni hozzá. Aki bizonytalan, az vegye igénybe párja segítségét, de sosem feledkezzünk meg a lisztezésről, nehogy leragadjon minden a deszkára.
Fogjunk egy kést és vágjuk csíkokra, majd tetszés szerint a csíkokat kis darabokra, egyszóval kockázzuk fel. Esetleg az elkészült csíkokból kézzel is szaggathatunk számunkra megfelelő méretű darabokat.
A népi hagyomány szerint az asszonyok kézzel csipkedték a tarhonyát, ezzel a módszerrel is dolgozhatunk, bár eléggé munka-, és időigényes. Akinek esetleg van kisebb gyermeke „jó móka” a tészta csipkedése, el lehet ütni vele az unalmas téli órákat.
A másik módszer jóval egyszerűbb, kevésbé időigényes, ehhez keményebb tészta kell. Addig adagoljuk a lisztet, esetleg a poraromát, amíg egy kemény, majdnem morzsálós anyagot kapunk. Az elkészült tésztát egy nagyobb lyukú reszelőn kicsi, de határozott mozdulatokkal lereszeljük.
A családi béke kedvéért készítettem egy tálcát ilyen célokra, erre teszek sütőpapírt, ide kerül a csipkedett, vagy reszelt félkész morzsa. Jól látható a különbség a csipkedett és a reszelt angolmorzsa között. A reszelt mindig tartalmaz apró darabokat is, a csipkedett pedig szabálytalan formájú és méretű lesz.
Elkészítésekor gondoljuk át, hogy, milyen méretűt szeretnénk előállítani, és az ehhez szükséges technikát alkalmazzuk. Már csak arra van szükségünk, hogy az elkészült nyers anyagot kiszárítsuk valamilyen módszerrel. Téli időben nekem a legbeváltabb, leggyorsabb módszer, hogy légkeveréses sütőben kb. 60 °C-on a kellő ideig hagyom száradni. Fontos, hogy a sütő ajtaját résnyire hagyjuk nyitva, hogy a felszálló pára el tudjon távozni.
A kellő idő nagyon relatív, nagyban függ a tészta állagától, de 1 órát mindenképp szoktam hagyni, utána ellenőrzöm. Ha megfelelően száraznak találom, akkor szobahőmérsékleten pihentetem 1-2 órát, majd aromazárós zacskóban, vagy fedeles dobozban tárolom.
A végeredmény egy rikító színű, garantáltan süllyedő, aromás csalogatóanyag.
Ezeken felül van még egy nagyon gyors módszer, amely nagyobb tésztakészítési jártasságot és ügyességet igényel. Bevallom, ezt nekem még nem sikerült megfelelő módon kivitelezni, így sajnos fényképekkel nem tudom prezentálni. A lényege az, hogy a lágyabb tésztát 1-2 mm vékonyra nyújtjuk, amit egészben felszedünk, és sütőpapíros tepsibe tesszük. Itt kezdődik a probléma, sosem sikerült még rendesen felszednem, mindig szétesett, vagy leragadt a tésztám. A kinyújtott tésztát így egyben betesszük a sütőbe és megszárítjuk. Mikor már teljesen száraz, kivesszük, kézzel nagyobb darabokra törjük, majd kézi-, esetleg gépi húsdarálóval ledaráljuk. Ezzel a módszerrel egy homogénebb méretű anyagot kapunk, cserébe, ha ügyesek vagyunk, akkor gyorsan, nagyobb mennyiséget tudunk előállítani.
Ezek után nincs más hátra, mint bekeverni az etetőanyagot és irány a vízpart …
Írás, fotók: Koter Péter