Február óta próbálgatom a Szeged mellett található tiszai holtágon, a Sárgáson a különféle módszereket, melyikkel lehetne eredményesen kárászt és keszeget fogni, de persze nem lenne nagy baj, ha közben beugrana egy-egy rendes ponty is.

Egyik reggel erőt vettem magamon, leporoltam a rakósbotom és rápróbáltam, hátha sikeresebb leszek vele, mint a picker-, vagy feederbotokkal. Nem láttam értelmét messzebb horgászni, a halak a partszélen mozogtak, ezért 8 métert raktam össze. Az eredmény várakozáson felüli volt, elég sok kárászt és legnagyobb meglepetésemre szép dévéreket fogtam, ezek utóbbiaknak eddig nyomát sem láttam a vízen.

Ilyen szép halak jöttek

Ezek után azon gondolkodtam, hogyan lehetne ennél jóval kevesebb macerával halat fogni. A spiccbotra esett a választásom, hiszen a már bevált 8 méteres rakós távot simán elérem egy 5 méteres spiccbottal is, nem beszélve arról, hogy a felszerelés igény egy ilyen horgászatnál töredéke a rakósnak. Igaz annyira pontosan nem lehet vele horgászni, de nem versenyen vagyunk, ennyi bőven belefér. Régen használtam spiccbotot, az utóbbi időben csak a rövidebbeket vettem elő csalihalat fogni. Mondhatjuk azt is, hogy vissza a gyökerekhez, mivel régen szinte mindenki ezzel a módszerrel kezdte a halfogást, viszont manapság mintha kiment volna a divatból. A megrögzött spiccbotos horgászok eretnek dolognak tartják, de én szeretem begumizni ezeket a botokat. Régebben több halat vesztettem a felszerelés ilyen jellegű hiányossága miatt, és igaz nem jelent ez sem teljes biztonságot, de sokszor kisegített már a slamasztikából. Van olyan, aki azt mondja, hogy nem élmény gumizott spiccbottal horgászni, meg kell adni az esélyt a halnak. A másik tábor szerint, ha elvesztek egy halat, akkor állatkínzó vagyok, hagyom szegényt sínylődni horoggal és damillal a szájában.
Megfelelni nem lehet mindenkinek, de nem is szeretnék ilyen mélységekbe tévedni, mindegyiknek megvan a maga előnye, hátránya, járjunk el legjobb belátásunk szerint. Az én módszerem talán a középúton van. A botot 3 tagban gumizom, de eléggé feszesre húzom, hogy csak a darabosabb halak tudják nyúlásra bírni.

Egy 1.4 mm-es gumihoz nem kell annyira visszavágni a botot, hogy az nagyon „buta” legyen, a kisebb keszegeket is érezni lehet rajta, nem fogják lerúgni magukat a horogról a bot esetleges merevsége miatt. Visszavágott spiccel 4,85 méter hosszú maradt a bot, ez a kis vágás nem jelent nagy veszteséget. Az összecsukást úgy oldom meg, hogy kihúzom a spicc felől a gumit, majd a felszereléssel együtt feltekerem egy létrára. A gumikupak végén vágok egy kis nútot, hogy ne sértse fel a gumit, így biztonságosan lehet tárolni és szállítani is a felszerelést.

Tárolás és visszavágás

Napfelkeltekor értem a vízpartra, igyekeztem gyorsan kipakolni, de rájöttem, hogy ez a kisebb macera dolog nem nagyon jött be. A felszerelés nem lett kevesebb, talán csak a görgő hiányzik a rakóshoz. Az etetőanyag bekeverése után bedobtam egy feederbottal, adtam egy esélyt a pontyoknak is, majd nekifogtam a meder feltérképezésének.

A bázis

A vízmélység nem volt rossz, a megszokottnál kb 30 cm-rel nagyobb vizet találtam, igaz pont előttem volt egy kis hínáros rész, de nem volt nagyon zavaró, csak néha akadt fel rajta a horog. A várható szél és az áramlatok miatt 2 grammos úszót választottam, de a későbbi tapasztalatok alapján talán a 3 grammos sem lett volna túlzás. A snecik még nem nagyon zavarók, ezért a miniforgó és a jelzőólom felett több helyet hagytam az összehúzott főólmozásnak, hogy természetesebben süllyedjen le a csali a fenékre. Saját készítésű etetőanyagot használok, most VDE epres ízesítésű aromaporral kevertem, ízesítettem. 9 kétkezes gombóccal alapoztam, ez kissé soknak tűnik, de később nem nagyon akartam csobogni, ezen felül csak búzát terveztem csúzlizni kb. 15 percenként.
Az első kapásra elég sokat kellett várni, nem igazán találtam a halat. A szél néha igen zavaró volt, viszont időnként teljesen elállt, ekkor elég nagy volt a halmozgás a felszínen, ezért keresgéltem vízközt is, de nem tudtam kapásra bírni őket. Próbáltam variálni az eresztéket, a végén a teljes hosszban lefektetett előke lett a nyerő választás. Az első vendég egy kisponty volt, az etetés szélén jelentkezett csontira.

Az első hal

Hamarosan előkerültek a kárászok is, de még nem a kívánt ütemben és számban.

Az első kárász

Eléggé finnyásan kaptak, amikor elállt a szél, akkor lehetett igazából látni az úszó apró pöccintéseiből, hogy a halak ott vannak, de nem túl éhesek. Vártam 2 órát, ekkor úgy tűnt az etetési stratégiám nem volt nyerő, ezért 2-3 egykezes gombóccal ráetettem. Meglepetésemre szinte azonnal jött egy szebbecske kárász, majd hamarosan egy másik társa is követte. Változtattam az eddigi stratégián, és kb. 10 percenként dobtam egy gombócot. Ezek szerint nem nagyon zavarta őket a csobogás, sőt elég jól reagáltak rá, a legtöbb halat az etetés utáni 2-3 percben fogtam, viszont, ha nem dobtam rá 10 percet követően, akkor gyorsan megszűntek a kapások. Nyerő csali nem volt, csontira, gilisztára és konzervkukoricára is egyformán volt kapásom. Élvezetes peca kerekedett ki a dologból, bár igaz, a gumit egy-két kispontyon kívül nem kérték ki a halak.

Az első „gumihúzó"

Közben a feederbotot is eltekerte egy másfeles potyka, pedig reméltem, hogy a spiccbotra is betéved egy hasonló, jó lett volna rendesen tesztelni a gumizást.

Formás példány

Még dél sem volt, mikor elfogyott az etetőanyagom, de nem is szántam több időt a mai pecára. Egészen biztosan visszatérek ide egy hasonló horgászatra, és mindenkit arra biztatok, hogy vegye elő a tároló mélyéről a spiccbotot, mert rendkívül eredményes tud lenni akkor is, amikor más módszerek csődöt mondanak.

A zsákmány

Írás, fotók: Koter Péter