Az év végéhez közeledve, ahogy az időjárás egyre barátságtalanabbá válik, megkezdődik a ragadozók horgászatának igazi szezonja. Kétségkívül ekkor nagyobb sikerrel üldözhetjük őket, mint más időszakban. A ragadozók horgászatáról annyi okosság jelent már meg képi-, és írott formában, hogy nagyon nehéz bármi újat mondani. Nekem sem ez a szándékom, inkább a kalandjaimról írok pár sort, és ha valaki talál benne hasznos dolgot, akkor már volt értelme tollat ragadni. Még a nyáron elhatároztam, hogy idén karácsonykor a szokásos hallé mellett süllőt szeretnék látni az ünnepi asztalon. Az ismerőseimtől kapott információk alapján az Atkai holtág tűnt a legalkalmasabbnak a süllővadászatra.
Nagyon szép még ősszel is a víz
Terveim szerint heti rendszerességgel, legalább egyszer fogok próbálkozni, novembertől karácsonyig, azután a többit az élet írja. Az első alkalomra november közepén került sor. Az időjárás nagyon kegyes volt a horgászokhoz, hiszen a melegebb időszak eléggé kitolódott, még novemberben is 15°C körül mozgott a nappali hőmérséklet, és az éjszakai fagyok is elkerülték térségünket. Az előző esős időszak megközelíthetetlenné tette a horgászhelyek nagy részét, a halőrház előtti parkolóig jutottam gépkocsival, majd egy rövidebb gyaloglás után értem a kiválasztott helyre.
Próbáltam a felszerelést is ehhez igazítani, ami még mindig nem sikerült teljesen, de a nagy táskába sok minden belefér. Irigylem azokat, akik két bottal és egy vödörrel tudnak elindulni, nekem nincs szívem kipakolni a táskából, ki tudja mire lehet szükségem. Botzsák, nagy táska, egy szék és egy vödör ebből állt a menetfelszerelés.
A „minimalizált” felszerelés
Az első dolog a csalihalak „beszerzése” volt. Vittem magammal egy 4 méteres spiccbot, amellyel minden alkalommal viszonylag könnyen megfogtam a szükséges sneci mennyiséget. Persze azért voltak nehézségek, főként szeles időben teszi próbára az ember tudását a kishalak fogása, de az is probléma lehet, hogy legtöbbször az akadók szélén lehetett megfogni őket, ahova azért kell némi rutin is. A csalihal fajtája sem mindegy, süllőre itt a legfogósabb a sneci, abból is a közepes, vagy a kis példányok. Ha nem sikerül fogni, akkor még a bodorka, vagy a vörösszárnyú sem rossz, de ezekre lényegesen kevesebb kapásunk lesz, és több esélye van annak, hogy csukát fogunk.
Egy-két beszakadt úszó jelzi az akadó szélét
A két boton kétféle felszereléssel és csali felkínálási móddal kísérleteztem. Az egyiken tirolifával és két horoggal, halszelet csalival, a másikon élő kishallal egy csúszó ólmozásos szereléssel. Sokan ezt is tovább gondolják, és parafa, vagy más egyéb lebegtető eszközzel még biztosabbá teszik a csali fenéktől való kiemelését. Ebben talán lehet is valami, mert később halszeletre csak a felső horogra volt kapásom, ami már egész biztosan a fenék felett lebegett. Az 50-es zsinórra a merevsége miatt van szükség, így sosem gubancolódott össze a 25-ös előkével. Talán a fluorokarbon előke lenne a legjobb megoldás, de csak ezért nem akartam vásárolni.
A tirolifás szerelés
Az élő halas szerelék.
Első alkalommal 11 óra körül kezdtem el a horgászatot, eléggé borongós volt az idő, egy-egy esőcsepp jelezte, hogy itt még bármi előfordulhat. Az első kapásra délután 1 óráig kellett várni, határozottan, folyamatosan emelkedett a kapásjelzőm, nem sokat vacakolt a halszelettel a süllő.
Az első idei süllőm
Egészen felvillanyozódtam, hogy ilyen hamar lett eredménye a próbálkozásomnak. Ez még azt is elfeledtette, hogy az eső több részletben próbára tette a tűrőképességemet. A viszonylag gyors sikert követően hosszú csend következett, pedig bíztam benne, hogy nem kell megvárnom a sötétedést. Novemberben már elég gyorsan elkezd sötétedni, 16 óra körül már lemegy a nap. Sajnos most ezzel együtt az eső is megérkezett, amely egyre csak erősödött. Már-már az összepakolás gondolatával is megbarátkoztam, amikor ismét kapásom volt a halszeletes boton. Mire kitekertem a halat, addigra szinte ömlött az eső, így a fényképezés elmaradt. Nagyon gyorsan szedtem a sátorfámat és indultam haza. Az első sikeres horgászatot követően, nagy reményekkel indultam neki a következő alkalomnak. Addigra az időjárás is megnyugodott, szép tiszta, igaz erősen szeles körülmények fogadtak. A csalihalak is nehezen adták a bőrüket, de sikerült párat fogni. A nagyobb probléma az volt, hogy a süllők nem voltak partnerek egy közös programban. Az egész napos nyomorúságomat egy csuka próbálta enyhíteni. Nem volt óriási, de legalább történt valami.
Az ilyen szép idő, nem sok hallal kecsegtet.
A következő héten ismét szép idő, és szélcsend fogadott. A csalihalak megfogása szinte gyerekjátéknak tűnt, bőven tudtam eltenni a szűkösebb napokra is belőlük. A napi örömökből ennyi is maradt, megúsztam egy kapás nélkül. A saját és az itt horgászó ismerőseim tapasztalatából kiindulva, derült, szép időben nem sok esély van süllőt fogni. Néha sötétedés után beeshet egy-egy, de a felhők jelenléte nagyban befolyásolja a kapókedvet. Este szabályosan életre kelt a víz, mindenfelől pontyugrást és halmozgást lehetett látni, hallani. Érdemes lett volna rápróbálni, de semmilyen felszerelés, vagy csali nem volt nálam.
A következő alkalmat már úgy választottam ki, hogy az előrejelzések szerint felhők lepjék el az eget. Belecsúsztunk a decemberbe, ezzel egy időben az erőteljes lehűlésbe is. A hőmérő higanyszála aznap nem ment 2-3 °C fölé, ami azért már nem tréfa abban a tekintetben, hogy hosszú órákat ücsörögjünk a parton. Természetesen gondoskodnunk kell a megfelelő öltözetről és más egyéb komfort kiegészítőkről. Ettől még biztosan fogunk fázni egy kicsit, de talán a halak kárpótolnak mindezért. A múltkori fiaskó és a beszerzett ismeretek tapasztalatait figyelembe véve, mindkét boton csúszó ólmos szereléssel, egész kishallal próbálkoztam. Annyi különbség volt a két szerelék között, hogy az egyiken egy fúrt ólom belsejében futott a főzsinór, a másikon egy forgóba akasztott ólom volt. Igazából utólag a halfogás tekintetében nem jelentett semmit a különbség, de kipróbáltam ezt is. Arról még nem esett szó, hogy a csalihal miként került a horogra. Próbáltam az egy helyen feltűzést és a fűzést is. Igazából a legjobb és legfogósabb a sneci fűzőtűvel történő horogra tűzése lett. Ha jól csináljuk, és nem érintjük a hal gerincét, akkor hosszú órákig életben marad a csalihalunk. Arról nem is beszélve, hogy bedobáskor biztosak lehetünk abban, hogy nem fog leesni a csalink. Ismét nem indult túl jól a peca, semmilyen életjelet nem mutatott a víz. Ezúttal azonban nem voltam egyedül, és Tibor barátom kora délután egy jó kettes süllőt fogott mellettem.
Kissé feszengve és dideregve ücsörögtem egy jó ideig, nagyon idegesített, hogy megint a semmiért jöttem, a meleg szobában is lenne ennyi kapásom. Már rendesen besötétedett, amikor megmozdult a jelzőm. Gyengécske kezdés után határozottan húzta, kicsit adagoltam még neki, majd bevágtam. Sajnos a hal nem akadt meg, sőt a csalihalam is élt és teljesen sértetlen volt. Bedobtam újra ugyan oda, hátha visszajön, vagy van egy haverja is a környéken. Nem sokkal 6 után ismét kapás, majd sikeresen partra segítettem a halat. Fárasztásról gyakorlatilag nem beszélhetünk, könnyen adják magukat, ha már megakadtak. Sajnos akkora süllőt még nem sikerült fognom, hogy fárasztani kelljen.
Szép, formás hal
Még a nap folyamán valamikor előkét cseréltem, mivel a rajta lévő sneci elpusztult. Ezt az előkét a stégen felejtettem halastól, amelyre sikerült rálépni. Olvastam már a taposott csaliról, így ezt raktam fel, hátha bejön. Nem is kellett sokat várni, megtetszett a lapított hal egy arra úszkáló süllőnek. Az addigi elkeseredettség és a didergés hirtelen a múlté lett, örömmel pakoltam össze a cuccaimat. Összességében azért nem rossz négy horgászat alatt 4 süllő és egy csuka, még ha voltak benne felejthető pillanatok is, de soha rosszabb időszakot. A szezonnak még nincs vége, vár még rám is pár horgászattal töltött nap és óra, amely sok meglepetéssel és reményeim szerint jó pár ragadozóval telik majd. Bízom benne, hogy sikerült kedvet csinálni egy kis süllő vadászatra, mert ameddig nem fagy be a víz, addig mindig van remény. Kicsit ki kell mozdulni a komfortzónából, de az ilyenkor megfogott halak kárpótolni fognak mindenért.
Írás, fotók: Koter Péter
