Bármennyire hosszú is a tél, mindig véget ér, és hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy kiteljesednek a horgászlehetőségek és azt se tudjuk, merre induljunk. Megmozdul a keszeg a holtágakon, talán már pontyos híreket is kapunk a tavakról, és egyszer csak megjön a hír, harcsát fogtak a folyón. Aki ismeri ennek az információnak a jelentőségét, az feled minden mást, előkeresi megbízható és erős horgászbotjait, majd csónakba száll és elindul, hogy az év első méltó zsákmányát horogra kerítse.
Szinte minden békés halra horgászó használ valamilyen etetőanyagot, a küszözéstől a pontyozásig, ezt az etetőanyag gyártók is jól tudják így a piac tömve van a legkülönfélébb adalékokkal, etetőkkel, csalikkal. Igen ám, de van, amikor a saját magunk által összeállított csalétekre esküszünk, esetleg jobban esik úgy a peca, netán anyagi okokból magunk készítjük. Sok házi receptet elolvastam már az interneten, viszont a többsége az olcsóságra megy, így nincs a keverék átgondolva, mert vagy túl csirizessé válik a sok liszttől, esetleg hiányosak az összetevők. Ezzel az írásommal kívánok egy kis segítséget nyújtani, hogyan és miből érdemes viszonylag olcsón etetőanyagot készíteni otthoni körülmények közt.
Tél van. A kopár hidegség árnyékában oly távolinak tűnik a tavaszi madárdal, a nyári szellőben suhogó, szinte csilingelő nyárfalevelek hangja, vagy az augusztusi forró esték tücsök koncertje a holtág mögötti földeken. Távolinak, ám mégis közel, hisz minden nap egy újabb ajándék, mellyel egyre közelebb kerülünk az emlékezetünkbe, s lelkünkbe zárt vízparti melegséghez. Engedjétek meg, hogy rövid kis monológjaimmal, kicsit közelebb hozzam ezt a varázslatos időszakot…
Az angolmorzsa egy kiváló adalékanyag, amelynek segítségével felkelthetjük a halak érdeklődését etetésünk iránt. Persze kihagyható, de hasznossága a versenyhorgászatban is bizonyított. Hétköznapi pecáink során kitűnhetünk a halak által jól megszokott, a horgászok nagy többsége által használt anyagok közül, ami sok esetben az eredményességben is meg fog mutatkozni..
Majd 20 évvel ezelőtt, január 31-én hangos volt a média a tiszai ciánszennyezés híreitől, napokig követték nyomon az eseményeket nem csak a hazai, hanem a külföldi újságírók, hírszerkesztők is. Aztán csend, fel-felröppent egy-egy kutatási eredmény, nyilatkoztak a munkájukat sirató halászok, de a szenzáció gyorsan megkopott. Az első években még megemlékezések sora zajlott, majd azok is megszűntek és ma már alig szól híradás az egykorvolt katasztrófáról, ilyen a média, várja a következőt.
