Majd 20 évvel ezelőtt, január 31-én hangos volt a média a tiszai ciánszennyezés híreitől, napokig követték nyomon az eseményeket nem csak a hazai, hanem a külföldi újságírók, hírszerkesztők is. Aztán csend, fel-felröppent egy-egy kutatási eredmény, nyilatkoztak a munkájukat sirató halászok, de a szenzáció gyorsan megkopott. Az első években még megemlékezések sora zajlott, majd azok is megszűntek és ma már alig szól híradás az egykorvolt katasztrófáról, ilyen a média, várja a következőt.
Mint ahogy az előző részben is írtam, az elmúlt évek túráiból áll össze ez az írás, hiszen hiába van a Deltában több hal, a megfelelő időben a megfelelő helyen kell keresnünk őket ahhoz, hogy felejthetetlen élményekben legyen részünk. Igazából minden alkalommal volt 1-1 olyan napunk, amikor ez nekünk is sikerült, ezért is tértünk vissza évről-évre. Lássuk most az egyik év első pár napját.
A novemberrel már igencsak hűlnek a vizek, akár már fagyok is lehetnek. A jól megszokott, nyári, kora őszi pályák már nem, vagy csak alig adják a halat, viszont a vermelők még nem adnak kielégítő eredményt, a halrajok vonulóra fogják a dolgot. Ilyenkor néha egész érdekes halakba lehet botlani, mint ahogy nekem is sikerült néhány alkalommal.
Fontos leszögeznem, írásom főleg a kezdő folyóvízi pecásoknak való, vagy akik most ismerkednek a folyóvízi feederezés rejtelmeivel. Napjainkban nehéz a kevésbé tapasztalt horgászoknak eligazodni az aprócikkek tengernyi kínálatában, az újabbnál újabb kütyük láttán. Ez az írás talán segít összeállítani egy alap felszerelést bárki számára, aki a folyóvízi feederezést szeretné alkalmazni.
Horgásznaplómat lapozgatva botlottam ebbe a több mint 10 évvel ezelőtti történetbe, a Tisza-tó csukái akkor még jóval kevesebb pergetőhorgásszal találkoztak, így a kezdők is, mint akkoriban én, fantasztikus élményekkel gazdagodhattak.
