A vízkezelők örök problémája az elvihető halak mennyiségének és méreteinek szabályozása. A magyar horgász évtizedekig azt szokta meg, hogy a kifogott hal az ő tulajdona, azzal kénye, kedve szerint rendelkezhet. Ez a szemléletmód azonban idejétmúlttá vált, el kell fogadnunk, hogy nekünk, horgászoknak is legalább annyira védenünk, tisztelnünk kell a halat és csak abban a mennyiségben vigyük haza, amely valóban csak saját szükségleteinket fedezi.
Ez a folyamat úgy gondolom, elindult már és azok, akik felelősen gondolkodnak, sokszor csak bosszankodnak az újabb és újabb szabálymódosítások miatt. Ne feledjétek, a szigorítások pont a mi érdekünkben történnek.
Nézzük, mire is számíthatunk a Balatonon 2019-ben:
Jelentős változás, hogy a területi jegy újraváltásának lehetősége megszűnt, vagyis ha egy horgász az adott évben megfogta az engedélyezett 100 darabos halmennyiséget, második területi jegyet már nem válthat.
Egyszerű horgászokat nem érint, de fontos változás, hogy több napos vízparton tartózkodás esetén maximum a 2 naptári nap alatt megfogható mennyiségű hal tartható a horgászhelyen, az is csak addig, amíg maga a horgász is a parton tartózkodik.
A nagytestű halak védelmének érdekében bevezetett új szabály az is, hogy a 20 kg-nál nagyobb ponty fogását fényképes dokumentációval kiegészítve súly, dátum és helyszín megjelölésével kötelezően be kell jelenteni.
A Kis-Balatonon viszont enyhítést találunk az új horgászrendben, újra engedélyezett lett az éjszakai horgászat, illetve a zalavári Zala-híd 50 m-es körzetében életben lévő pergetési tilalom is változik, május 1 és november 30 között engedélyezett lesz a pergetés, sőt a fenti időszakon túl is, abban az esetben, ha egyágú horgot használunk. Az új horgászrend teljes szövege a www.balatonihal.hu oldalon olvasható.
Upgrade, konkretizálva, összefoglalva: BALATONI HORGÁSZREND
A Tisza-tavon is a halak elvihető mennyiségének szabályozása került napirendre és újraszabályozásra az alábbiak szerint:
Teljes áru jegy esetében a darabszám-korlátozással védett halakból naponta összesen 3 db tartható meg, egy halfajból azonban legfeljebb 2 db továbbá a horgászat napján és az azt megelőző hat naptári napon összesen maximum 7 darab hal tartható meg.
Kedvezményes jegy ás turista horgászjegy esetében naponta 2 db, halfajonként egy darab, a 7 naptári nap alatt összesen 7 db tartható meg.
Gyermekjegy esetében naponta 1 db, a 7 naptári nap alatt összesen 3 db tartható meg.
Szaporodó kíméleti területté lett nyilvánítva a Tisza-tó gátjának a rábolyi szakaszán a 12/8-as töltéskilométere az Eger-pataknak a Négyes és Borsodivánka községeket összekötő közúti hídja, a tiszavalki kikötő, valamint a Nyárád-ér jobb partja, a Nyárád-ér és Eger-patak összefolyása, az Eger-patak bal partja és a Vak-Eger-vize felső torkolata által határolt terület. Ezeken a helyeken március 1. és június 15. között mindennemű horgászat és a tartózkodás tilos. A teljes 2019-es horgászrendet itt találjátok.