Az elmúlt héten több friss írás illetve videó is publikálásra került, így igazán jó anyagokkal tudok nektek Boldog Új Évet kívánni!
Első helyen egy videót említenék, amit Ljasuk Dimitry készített és a Tisza-tó őszi-téli arcát mutatja be. Horgászatról csak említés szintjén esik benne szó, de nagyon jó kis életérzést közvetít és fenomenális képek jelennek meg benne. Mind a 20 perc érdekes, jól megkomponált, már-már természetfilmes magasságokba emelkedik néhány részlete. Egy szó, mint száz, nézzétek meg! Megnézem
Szintén videó, ám horgászkörökben ismert személy, Walter Tamás az elkövető, kicsit termékbemutató, kicsit tóbemutató is, de a stílusa egyedülállóan közvetlen, ahogy megszoktuk, és az avatott szemek, fülek egy-egy hasznos trükköt most is találnak benne. Nagy halak kis feederbottal
Nagy öröm számomra, amikor horgászblogban megjelent írásra hívhatom fel a figyelmet, hiszen ezek az írások azok, amelyek örömmel, jó kedvvel, nem kötelességszerűen születnek, és ez bizony érződik is rajtuk. A szerző ezúttal nem utazik messzire, hazai pályán horgászik, és erről olvashatunk egy jó kis halszagú cikk keretein belül.
Hazai pálya
Végül, de nem utolsó sorban egy hiánypótló írás, amely a horgászbotok választását hivatott megkönnyíteni. A tesztpeca blogon megjelent anyagok mindegyike komoly szakmaiságot sugall, ezért sokszor egy átlaghorgász számára nem is annyira érdekesek, ám ez a cikk egyszerre lehet hasznos a kezdő és a haladó horgászok számára is, hiszen más megvilágításba helyezi a horgászeszközöket, mint ahogy legtöbben gondolunk rájuk. Érdemes elolvasni, nem is egyszer, hiszen a mélyebb tartalmat egy gyors átolvasás során nem is igazán találjuk meg benne, holott le van írva, csak meg kell érteni, ahhoz viszont rá kell szánni az időt, de megéri, nagyon meg.
A botvásárlás buktatói