A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Lapszemle február 4.

szemet

Aktuálisan, szokásunkhoz híven 3 közérdeklődésre számot tartó anyagot fogunk ajánlani nektek, amelyből most az első lesz a videós anyag, hiszen ennek a témája az, amely rendhagyó és egy olyan témával foglalkozik, amely sajnos már világméretű probléma. Szemetelünk, és ezt olyan mennyiségben tesszük, hogy a szemetünk mindenhova eljut és már nem csak a földön, a világűrben is. A megoldás egyelőre nem ismert, ám a szemét mennyiségének csökkentésére, valamint a képződő hulladék jelenleg ismert leghatékonyabb kezelésére való törekvés minden felelősségteljesen gondolkodó ember kötelessége. Az élőhelyünk tönkretételével gyermekeink és unokáink felé is el kell számolnunk.


Miért is kerül elő ez egy horgászportálon? Sajnos napi probléma a vízpartokon a szemétkérdés, amelynek egyetlen módon lehet véget vetni, ez pedig a kollektív felelősség. Ne csak akkor érezzük a sajátunknak a vízpartot, azt az adott horgászhelyet, amikor halat fogunk, vagy csak élvezzük azt a nyugalmat, csendet, amelyet a hely ad nekünk, hanem akkor is, amikor rendben kell tartanunk. Azzal már biztos találkoztatok a vízparton, hogy egy adott helyen horgászva megjelent mögöttetek a „tulaj”, aki tisztelettudóan, vagy kevésbé tisztelettudóan jelezte felétek, hogy ő itt szokott horgászni. Olyannal viszont nem sűrűn, vagy talán soha, hogy megjelent volna egy ember, aki visszajött volna, hogy itt horgászott, de elfelejtette elvinni a szemetet és most ezt pótolná. Lehetne ragozni, gyártani a sztereotípiákat, de azt hiszem az a legjobb, ha megnézitek az alábbi videót, amelyet Jankulár Zsolt készített a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének halőre, aki igencsak szívén viseli a rábízott terület sorsát, nemcsak halőrként, hanem horgászként, természetszerető emberként is. Jó ha tudjátok, a KHESZ területén ebben a kérdésben bevezetésre kerül a nulla tolerancia.
A videó egy gondolatát itt is kiemelném: A horgásztársadalmat a tettei alapján ítélik meg, és bizony a szemétkérdés mindnyájunk szégyene, és nincs kivétel, a tiéd is és az enyém is. Tegyünk hát azért, hogy rácáfoljunk e vélekedésre!

 

Könnyedebb témák felé fordulva jöjjön most egy cikk, amely a tesztpecán jelent meg és egy közepes árfekvésű pergetőbotot vesz górcső alá. A megszokott igényességgel kerül bemutatásra a horgászeszköz, amely a Dunán és a Tiszán került kipróbálásra, egy-egy plasztikcsalis horgászat keretein belül. Szmokingos srác a szomszédból

A tél legtöbbünk számára egyfajta felkészülési időszak is, ekkor átgondoljuk, hogyan is horgásztunk az elmúlt esztendőben, átnézzük, letisztogatjuk felszerelésünket és készülünk a kikeletre, az első igazi horgászatokra. No meg persze beszerezzük a szükségesnek vélt felszereléseket, a piacra került újdonságokat, vagy azokat, amelyek nem újak ugyan, de a mi eszköztárunkból még hiányoznak. A feederhorgászat rohamléptekkel fejlődik, lassan-lassan a bojlizás bonyolultságával vetekszik eszközállománya, amely minden felmerült problémára megoldást kínál. A kezdeti method feederezés jellemzően a kisebb, max. 10 mm-es csalikról szólt, ám felmerült az igény a nagyobb, akár 16-20 mm-es pelletek, bojlik használatára is. Node ezt vajon hogyan tüntetjük el a bedobás idejéig a kosárban, hogy kínáljuk fel a megszokott módon? Nos, erre kínál egy megoldást „Szabó Bence: A nagy csalikhoz különleges kosár dukál!” című írása.

Szeretnéd tudni, ha új hírünk van?

© 2020 fishinfo.hu I horgászportál, horgászhírek, tippek, trükkök, receptek, horgászfelszerelés, versenybeszámolók

Facebook

Feliratkozás hírlevélre

Untitled 1